Van e abban valami édes-keserű, amikor visszaáll a rend?
Amikor a hirtelen belakott tér egyszer csak megürül? Molekulái
visszarendeződnek eredeti helyzetükre, az idegen testecskék pedig összegyűlve
várják távozásuk. Már ha várják. Menni kénytelenek. Még látom magunkat a terem
sarkaiban, a focipálya árnyékaiban, a padokon, a sátorban sorban állva
kakaóért, az út szélén futás közben, pedig már messze járunk. Illetve közel.
Itthon. A színpad már készen all. Kezdődik az a rész, amikor az idő végképp
elmosódik, amikor a vörös, bársony szék lesz az ágy, a fotel, az íróasztal,
amikor a fekete megtelik színekkel, amikor a legtöbbet használt szó az
"újra" és amikor éber állapottá lesz a hosszútávú fáradtság.
Szeretjük. Hogy ne szeretnénk?
Helcs
